Randy Moore gondolt egy merészet és kitalálta, hogy készít egy nagyjátékfilmet az orlandoi Walt Disney World-ben anélkül, hogy bármiféle engedélyt kért volna erre bárkitől. Az ötletben nem kevés potenciál van, hiszen a rengeteg nyaralást videózó ember között mégis kinek tűnne fel, ha pár tükörreflexes géppel felvennének néhány embert, akik pont szkriptelt szöveget mondanak egymásnak. Felkerekedett tehát pár ismeretlen színésszel, akik nyomtatott forgatókönyv helyett telefonról tanulták a szövegeiket és a forgatást túristáskodásnak álcázva készítettek egy gerilla filmet. A legnagyobb baj viszont az, hogy Moore láthatóan minden kreativitását elhasználta arra, hogy ezt kivitelezze és effektíve magára a történetre már semmi értelmes ötlet nem jutott eszébe.

A film legelső jelenete tökéletesen megadja az alaphangot arra, mit is várhatunk a játékidő maradékában. A híres Big Thunder Mountain Railroad-on fizikát meghazudtolóan nevetségesen béna lefejezés effekt formájában villámcsapás módjára rázza meg a nézőt az a felismerés, hogy az ezt követő film, annak minden igyekezete ellenére sem lesz éppen komolyan vehető. Az ehhez társuló mennydörgés pedig kétségtelenül a lefejezést kísérő ingyenesen letölthető stock fröccsenés hang.

Történetünk középpontjában Jim és kis családja áll, akik Floridában töltik a tipikus Disney vakációjukat. Míg a két szülő a kölköket kísérgeti külön-külön egyik Magic Kingdom ride-ról a másikra, addig Jim fura perverz módjára kezd követni két francia lányt úgy, hogy közben valamelyik csemetéjét mindig magával rángatja. Innen is látszik milyen könnyű azonosulni főszereplőnkkel... Mindezek után jön az úgymond agytornásztató misztikus horror periódusa a filmnek. Felüti a fejét valami macska influenza, mindenki baromságokat beszél és tanúi lehetünk annak, ahogy ez a már amúgy sem százas főhős szépen lassan megőrül. A rohadt gyenge vizuális effektekkel megtámogatott non-sense történések pedig egy kínosabb egyveleget alkotnak még a kujon Jim szerencsétlen csajozási kísérleteinél is.

Az Escape from Tomorrow még a katasztrofális sztori ellenére is egy egészen figyelemreméltó darab. A kép fekete-fehér, ami látványosan nem egy művészi döntés, sokkal inkább technikai, mivel így könnyebb hihető vizuális effekteket létrehozni. Milyen szörnyűek lehettek volna ezek színesben, ha már monokróm mivoltukban is ilyen ordítóan feltűnőek?

Vicces dolog nézegetni, hogy melyik felvétel hol készült. Ugyanis a film utóforgatásához nem tudtak visszamenni Flordiába, így az anaheimi Disneylandben kellett forgatniuk Kaliforniában, illetve több olyan jelenet is van, ahol az amatőrebb házi Youtube websorozatok szintjét is alulmúló green screen technikát csodálhatunk meg. Mindezek ellenére mégis a maradandó mozik listájára sorolnám az Escape from Tomorrow-t, mégpedig a csodálatos zenéje miatt. Abel Korzeniowski lengyel zeneszerzőt nem tudom hogyan tudták egy ekkora gagyiságba belerángatni, pláne úgy, hogy ekkorra már volt két Globe jelölése, de olyan gyönyörű zenét írt ez alá a nagy rakás blődség alá, hogy az elképesztő. A cukormázas hercegnős Disney témába beleszőtt melankólikusan keserű zöngékkel, mely megtámogatva a monokróm képekkel és azokkal a jobb snittekkel, mikor a háttérben mindenki önfeledt, de a fókuszban a főszereplő szomorúan réved maga elé. Ezek a jól elkapott pillanatok jót is tesznek, meg nem is. Jó, mert valamit végre éreztem a szekunder szégyenen túl, rossz, mert emiatt csak bosszankodok, hogy miért nem lehetett ebből egy élvezhető filmet kihozni. Minek kellett erőltetni ezt a low budget David Lynch utánzást? Lehetett volna ebből egy családi dráma, vagy egy menekülős thriller, vagy egy a Disney ambivalensségéhez kapcsolódó film.

A film utóélete egy újabb érdekes sztori. A promózásnál rájátszottak a Disney hírnevére azzal, hogy úgy adták el az Escape from Tomorrow-t, mint egy rettentően exkluzív mozi, melyet a Disney üldöz és vetíteni is csak félig-meddig titokban lehet. Ezzel a fesztiválok körében sikerült annyira felgerjeszteni a hírnevét, hogy a Sundace-es debütálása után is kijutott több fesztiválra, többek között a Roger Ebert személyes szelekciójába is bekerült. Ma már tudjuk, hogy a Disney annyira "üldözi" ezt a filmet, hogy a mai napig teljesen ignorálja a létezését. Olyannyira, hogy jelenleg is megtekinthető teljes hosszában a Youtube-on.