Ezért nincs értelme az Elkxrtukról kritikát írni

 A hírhedt (Gyurcsánymentes) Gyurcsány-film kapcsán az elmúlt napokban felpörgött a propagandagépezet: előbb a gyártó-forgalmazó Kálomista Gábor vádolta be nemzetközi összeesküvéssel a filmjét figyelmen kívül hagyó mozihálózatokat a tőle megszokott suttyó stílusban, majd a természetesen "semmit nem változott" Indexen jelent meg göbbelsi magasságokba törő eszmefuttatás arról, hogy mivel egyetlen termet már most sikerült megtölteni elővételben, még a legújabb James Bond-felvonásnál is magasabb az érdeklődés a produkció iránt. A maguk módján zseniális marketingeszközök ezek, hiszen egy hónappal a bemutató előtt valójában fogalmunk sem lehetett arról, hogy a mozihálózatok milyen indokok alapján milyen alkut kötnének a Megafilmmel, de addig is az Elkxrtukról beszélt mindenki, miközben - láss csodát - természetesen szó sem volt arról, hogy bárki bojkottálná a produkciót. Ráadásul a két megnyilvánulás tökéletesen játszik rá a magyar jobboldal elnyomottság-narratívájára, és hiteti el sikeresen, hogy "valakik" el akarják süllyeszteni ezt a Rendkívül Fontos és Remek Alkotást. (Azt pedig most hagyjuk is, hogy a cenzúra és a bojkott leginkább Kálomista eszköze.)40011889_2ef42b33ed6d2c667171d465dad6adc8_wm.jpg

Pontosan tudjuk, mi várható a következő három hétben, hiszen ezeket a szólamokat láttuk már a valóban gerillaforgalmazásban terjesztett A lovasíjász esetében is: a népnemzeti filmgyártás diadalát el akarják hallgattatni, de kellően taktikus buszoztatással és az összes vidéki művház mozivá alakításával, azaz önszerveződéssel hatalmas sikerré változtatjuk. És a legtöbbeknek afelől sincs semmi kétsége, hogy maga az Elkxrtuk is ugyanolyan propagandisztikus lesz, mint az előkészítése.

Én ebben ugyanakkor nem hiszek: ha az átütő demagógia lett volna a cél, Kálomistáék inkább egy komolykodó dokumentummoziként, sem pedig fogyasztható közönségfilmként közelítik meg a témát. Az Elkxrtuk lényege ugyanis éppen az, hogy úgy legyen propagandafilm, hogy nem tűnik annak: ha egy német vagy kínai nézőt ültetünk le elé, ő csak egy jó-rossz romantikus akció-thrillert fog látni, azonban a magyar mozizók mindegyike pontosan tudni fogja, hogy miről is szólnak a látottak - még akkor is, ha Gyurcsány esetleg csak kétszer két másodpercig tűnik csak fel benne.

És valószínűleg az alkotók is így készülnek, hogy ők széttárhatják a karjukat, hogy csak egy szórakoztató, politikai felhangokat csak minimálisan tartalmazó közönségdarabot hoztak össze, ugyanakkor a sajtó vércseként fog lecsapni a legapróbb utalásra vagy egyáltalán magára az Elkxrtuk létére. Ugyan Kálomista indította el, de valószínűleg nélküle is spontán végbement volna az a folyamat, amely a művet megkerülhetetlen viszonyítási ponttá emeli, és kizárólag a politika szemüvegén keresztül engedi láttatni. Már előre borítékolható, hogy akárhogyan is fest majd a végeredmény, a filmkritikát csak messziről ugató ellenzéki médiumok (a 444-gyel az élen) egymással fognak vetélkedni, hogy messze az érdemein alulra húzzák le, miközben a PestiSrácok-888 tengely nem győzi majd az egekbe magasztalni és Oscarra érdemesnek kikiáltani. És persze meg lehet írni a józan-centrista véleményt arról, hogy vajon thrillerként a külföldi darabok újabb erőtlen majmolását kaptuk-e, de ez senkit sem fog érdekelni, és ezen a ponton ez már valahol tényleg kicsit mellé is fog lőni a valódi diskurzusnak.

Hiszen az Elkxrtuk nem a magyar filmgyártás organikus terméke abban az értelemben, hogy feltehetőleg nem a piacról, de semmiképpen nem szabad alkotói versenyben, spontán kreatív koncepcióként és indíttatással jött létre (ld. külföldi rendező), hanem egy elég jól behatárolt célt szolgálva. Nagyjából annyira értelme van művészi értékét taglalni, mint egy reklám vagy egy pornófilm esetében: persze egy reklámfilmről is lehet vitatkozni, hogy jobban vagy rosszabbul sikerült, de egyáltalán nem abban a térben, ahol egy Dűne vagy akár egy Nincs idő meghalni színvonalát, művészetét értékeljük.

A magyar filmes (és nem-filmes) újságírói közeg a legtöbbet így azzal tenné, ha inkább sehogyan sem nyúlna az Elkxrtukhoz. Hiszen valahol magát is leolcsósítja és vicc tárgyává teszi, hogy játékfilmként tekint valamire, ami valójában egyáltalán nem film, hanem csak egy nagyra nőtt, moziforgalmazást nyert propagandavideó.

A bejegyzés trackback címe:

https://offscreen.blog.hu/api/trackback/id/tr8816710294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kivlov 2021.10.11. 08:36:29

@miklos_1:
Lépjetek már túl ezen a lopásos kamudumán.
De legyen. Lopnak. És még mindemellett futja nyugdíjemelésre, családtámogatásokra stb, stb.
Kérdés: akkor az újra támadó balliba kommancsok mennyit lophattak???

miklos_1 2021.10.11. 08:50:04

@Kivlov:

csak hazudni tudsz, mongolFidióta szopás szerint.

1) a nyugdíjakat évek óta infláción alul "emelik".
2) az államadósság rekordmagas. ebben az évtizedben még soha nem volt ennyi az államadósság GDP arányosan, mint Orbán alatt
3) Gyurcsányék nem kaptak annyi EU támogatást, mint a geci
4) a geci nem tudta Gyurcsányt bíróság elé vinni, pedig ővé a rendőrség, ügyészség, bíróság, minden.

fel kéne fogni, te elmebeteg, hogy vagy nem loptak, vagy pedig Orbán egy végtelenül dilettáns, béna fasz. elgé volt ebből a béna faszból 10 év!

még pár tény:

1) Orbán csinálta az évezred rekord GDP zuhanását is. -14%
2) az euró közelít a 400 forinthoz
3) a benzin az 500 forinthoz
4) az infláció az egekben

elég volt a hazudós, dilettáns, lopós, pancser elmebeteg fajtádból!

cavalry 2021.10.11. 08:54:34

@Kivlov: A nyugdíjemelést a gerjesztett infláció megeszi órák alatt. Annyit soha nem emelnek hogy a nyugdíjas járjon jobban. Ez csak porhintés. Majd jön a giga gázáremelés és megfagynak az öregek simán, már aki volt olyan hülye hogy áttért gázra önként vagy nem tehetett mást. Közben a tűzifa emelést is megcsinálják. Nem olyan egyszerű hogy hagy lopjanak, mert az ne marad az országban, hanem spanyol szálloda lesz belőle, és így volt ez a 150 milliárdos Quaestor ügyben is. Nem víztározókat építettek hanem stadiont mert azon bármennyi lehet a profit senki sem tudja mi az igazság. A vasútépítés és az autópálya is hasonlít de az legalább jó valamire. Visszavenni ezeket az ellopott pénzeket nem egyszerű, mert ötször körbezavarják a földön tucatnyi offshore cégen keresztül és sosem éred utol a képzetlen rendőrökkel.

Andy73 2021.10.11. 09:06:32

Saját magának mond ellen a focista fantázianevű blogger. Ne foglalkozzunk a filmmel, de ő már hetekkel a bemutató előtt azt teszi, látatlanban találgatva róla, ingyen reklámot csinál neki. Szerintem sokakat érdekel, nem csak őt, de nem mindenki akarja moziban megnézni. Elég lesz tavasszal a tévében, a választások előtt. Most az a kérdés, hogy ki lesz akkor az ellenzéki kihívó.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2021.10.11. 09:10:29

@Andy73: Annyira szomorú, amikor valaki ilyen közel jár ahhoz, hogy megértse, amit írtam, de aztán végül mégsem :(

Andy73 2021.10.11. 09:30:06

@danialves: attól, hogy nem nagy művészi alkotás, még játékfilm, ahogy az amerikai filmek, meg általában a populáris mozifilmek nagy része. Persze minden a definícióktol függ. Mivel profi színészek, színművészek játszanak benne, még művészi is lehet. Egyébként kritika is ezerféle lehet, nem kötelező róla pártpolitikai szempontból írni. Lehet, hogy a legtöbben úgy fognak, de lehetnek kivételek, akár te is.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2021.10.11. 10:15:56

@Andy73: Tényleg, annyira, de annyira kevés hiányzik ahhoz, hogy megértsd, miről szól a cikk, de te inkább tök süketen betolsz még egy kommentet, amely ugyanúgy egy hajszállal mellémegy a mondanivalójának (konkrétan olyan mondatokkal, amelyekre egy az egyben ott van a reflexió már az írásomban is :D )

Andy73 2021.10.11. 11:03:47

@danialves: A megértés mindig szubjektív, és sohasem tökéletes. Sőt, vannak olyan elméletek is, hogy megértés nem is lehetséges, csak félreértés. Talán te is hallottál már erről... Így tehát érdekesek az üzeneteid, de tényleg nem tudhatom, mi jár a fejedben.

tiltsál ki te gyökér 2021.10.11. 11:45:05

@Etniez:
"Itt volt például egy EU küldöttség, akik megállapították, hogy itt bizony sérült a jogállam."
Még jó, hogy neked megírták privátban. Mire is menne a libe bizottság a sofőr nélkül...

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2021.10.11. 11:56:36

@Andy73: Ezzel nem vitatkozom, de itt is mellémész a beszélgetésünk legizgalmasabb dilemmájának, hogy az általad most leírtak ellenére (egy-két kommenttársaddal egyetemben) miért helyezkedsz abba a pozícióba, hogy egyenesen te oktatsz ki engem a saját írásomból, teszel ilyen könnyelműen nagyképű kijelentéseket, hogy "ellentmondok magamnak", miközben arra láthatóan egyáltalán nem vagy kíváncsi, hogy egyébként mire gondoltam. Szóval érted, vajon mi visz valakit arra, hogy ahelyett, hogy egy elé tárt gondolatsort megpróbálna megérteni; inkább azon igyekszik, hogy átnyomja a saját félig-meddig megemésztett percepcióját még konkrétan az írás szerzőjén is?

tiltsál ki te gyökér 2021.10.11. 11:57:30

@danialves:
"semmiképpen nem szabad alkotói versenyben, spontán kreatív koncepcióként és indíttatással jött létre (ld. külföldi rendező), hanem egy elég jól behatárolt célt szolgálva."
És ezt te így előre tudod? Mármint a célt? Akkor mondd már el, légyszi. Ha az volna, hogy Gyurcsány ellen hergeljen, ahhoz nem kéne filmet csinálni, elég az összes marhaságát (öszödi beszéd, rikárdó vagyok, homeless vagyok, bevándorló vagyok) felidézni.

"Nagyjából annyira értelme van művészi értékét taglalni, mint egy reklám vagy egy pornófilm esetében: "
Már bocs, akkor a szuperhősös filmeken kívül semminek nincs művészi értéke. Közelmúltban játszódó, thriller/történelmi film. Lesz.

"egy reklámfilmről is lehet vitatkozni, hogy jobban vagy rosszabbul sikerült, de egyáltalán nem abban a térben, ahol egy Dűne vagy akár egy Nincs idő meghalni színvonalát, művészetét értékeljük."
A reklámfilm őszinte műfaj. El akarja adni. És véletlen se tesz bele rejtett reklámokat, termékelhelyezéseket - ellentétben a bond filmekkel.

"A magyar filmes (és nem-filmes) újságírói közeg a legtöbbet így azzal tenné, ha inkább sehogyan sem nyúlna az Elkxrtukhoz. Hiszen valahol magát is leolcsósítja és vicc tárgyává teszi, hogy játékfilmként tekint valamire, ami valójában egyáltalán nem film, hanem csak egy nagyra nőtt, moziforgalmazást nyert propagandavideó."
Mint a filmek igen nagy százaléka, ugye? Volt valami Tobi színei. Az érzékenyítés csúcsa, Vagy a Vespa, amiben a cigánygyereket bántota meg rabolta ki boldog-boldogtalan... Igen határozott céllal jöttek létre, nem gondolod?

gigabursch 2021.10.11. 12:11:01

@Andy73:
@tiltsál ki te gyökér:

Tulajdonképpen megírtátok azt, amire gondoltam.
Kemény dolog ez az eleve elrendelés...

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2021.10.11. 12:20:28

@tiltsál ki te gyökér: Szóval azért nincs igazam, mert a Gyurcsány elleni hergelésben az még pont nem túlzás, hogy minden egyes YouTube-videó előtt ezt látom, minden egyes ellenzéki képviselőjelöltet megpróbálnak összegyurcsányozni, de már a mozikba is betolni erről egy filmet, na az aztán nem érné meg, miközben amúgy is végtelen pénzből megy a propaganda. Sokkal valószínűbb, hogy valaki spontán így a választások előtt beesett az évszázad forgatókönyvével Kálomistához, aki az első adandó alkalommal beleállt, hogy a Gyurcsány be akarja tiltani a filmjét, szóval még ő sem próbál úgy csinálni, mintha ez nem a politikáról szólna. Azért kell bátorság egy ekkora bullshitre rápróbálni. :D

"Már bocs, akkor a szuperhősös filmeken kívül semminek nincs művészi értéke."
Ezt a mondatot eleve nem értem, de valamiért te is rendkívül ügyesen elkerülöd konkrétan azt a gondolatot, amit rögtön utána be is idézel, hogy itt egyáltalán még nem is csak arról van szó, hogy valaminek amúgy van-e művészi értéke, hanem hogy egy olyan térben kezeljük-e, ahol ez a művészi érték releváns. Egy reklám is képes megnevettetni, megsiratni, érzelmeket kiváltani, de pontosan tudod, hogy azért csinálja, hogy mosóport vagy autót adjon el neked, és nem írunk filmes oldalon reklámkritikát, nem suvasztjuk be őket az Oscaron a rövidfilmek közé stb stb.

"A reklámfilm őszinte műfaj. El akarja adni. És véletlen se tesz bele rejtett reklámokat, termékelhelyezéseket - ellentétben a bond filmekkel."
Pontosan, ez a film viszont nem őszinte, mert egy kampányüzenetet próbál meg játékfilmes köntösbe csomagolni, és ezt nem vállalja fel.

"Mint a filmek igen nagy százaléka, ugye?"
Áhh, a szalonnáci retorikából már csak a whataboutism hiányzott ide. :D Egyébként nem, nem mint "a filmek igen nagy százaléka". De valóban, azt jól látod, hogy a Tobi színei igen határozott céllal jött létre, csak egyrészt (ahogyan érdekes módon ezt is leírtam a cikkben, és neked ezt is sikerült figyelmen kívül hagyni) egy dokumentumfilmre ez sokkal inkább jellemző is (sőt szerintem a legjobb dokumentumfilmek mind igen határozott politikai agendát képviselnek valamilyen tekintetben), másrészt ugye még mindig ott van az a kitétel, hogy az a film is úgy jött létre, hogy valaki el szeretett volna mesélni egy történetet, szerzett hozzá pénzt/támogatókat, nem pedig megcsináltatták egy külföldi bérrendezővel.

u.i.: amúgy valahol tisztelem, amikor valaki már a névválasztással is felvállalja, hogy kizárólag feszültséget kelteni jár az internetre :D

DFK 2021.10.11. 12:24:18

@miklos_1: Persze, de ha a rendőrön nincs azonosító, akkor nem rendőr. Ott bizony szándékosan, előre megfontoltan követett el a rendőrség "hibát". Meg ugye az is rendben volt, amikor földön fekvő embert rugdostak, ugye? A bíróságon a rendőrök által tett hamis vallomások is rendeben voltak, ugye?

DFK 2021.10.11. 12:27:28

Tényleg, ezt a filmet úgy is tudja valaki értékelni, hogy nem is látta (legfeljebb a rövid előzetest). jajj, bánccsák szegény ferikét...

arthurthedent 2021.10.11. 12:30:01

@miklos_1: "2006-ban a Kiskörúton egy tankkal ment neki a rendőrségnek a Fideszcsőcselék."

A többieknek, akiknek érdemes írnom: Nem a fideszcsőcselék ment tankkal, hanem a Horvát Gyuri bácsi, avagy mára "tankos" Gyuri bácsi. Aki jobbikos érzelmű volt, akivel mára az mszp és a dk is szépen összeállt. Szóval azért van itt zavar az erőben, azokkal akarnak a kommunisták választást nyerni, akikre annó lövetni akartak. :D

arthurthedent 2021.10.11. 12:31:34

@danialves: "minden egyes ellenzéki képviselőjelöltet megpróbálnak összegyurcsányozni"

Okés, összeállnak a választásokra Gyurcsánnyal? Mer' akkor magukat gyurcsányozzák össze... háddenem?

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2021.10.11. 12:32:08

@gigabursch: Hát ez aztán az évszázad felfedezése, hogy egy platformon vagy azokkal, akik szintén nem értették a cikket. :D
Amúgy ugyanaz a kérdés, amit feltettem a kollégának, feléd is áll, hogy itt van ez a soha vissza nem térő lehetőség, kapcsolatba léptél a gondolatok szerzőjével, esetleg nem szeretnél tájékozódni, hogy amúgy mire gondolt? ;)
Mert amúgy engem lenyűgöz, hogy valakinek akkora törést okozzon a lelkivilágában már a puszta lehetősége is, hogy nem tudja még nálam is jobban, hogy mit írtam, hogy még csak annyi sem merül fel benne, hogy "jó, akkor próbáld meg nekem elmagyarázni, te gyökér", de abba simán bele lehet triggerelni, hogy a végtelenségig visszajárjon bizonygatni, hogy de csakazértis neki van igaza - de nem tűnik ez egy kicsit elbaszott, mániás dolognak, ami valójában cseppet sem a leírtakról szól?

arthurthedent 2021.10.11. 12:39:35

@miklos_1: "Ez egy polgárháborús cselekmény. Mondjál már nekem egy olyan országot, amely, ha tankkal megtámadják, akkor békésen ül a fenekén, és megadja magát?!"

Megint nem neked írom, hanem a többieknek: jó pár éve amerikában egy katona begőzölt és nekiindult egy tankkal. Na, elég nagy rombolást vitt véghez, darálta a parkoló autókat rendesen. A rendőrség intézkedett. Nem a többiek ellen, nem egy másik napon, nem egy másik helyszínen, nem lőttek bele a tömegbe, nem rugdosták a földön fekvő embereket. Amikor fennakadt a tank egy betonkerítésen odamentek, felfeszegették a búvónyílást és amikor a fazon nem állt le lelőtték a tankba.

Mondjuk lehet azért, mert azokon a rendőrökön volt azonosító.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2021.10.11. 12:40:23

@arthurthedent: Először is szeretnélek megdicsérni azért, amiért a kommentfolyamban példátlan módon sikerült egy szövegemből megragadni a lényeget, és abszolút kontextusában kezelve reagálni rá. Ja, nem, de mivel te legalább egy kérdőjelet tettél a mondat végére, neked megteszem azt a szívességet, hogy elmagyarázom:

A kolléga felvetése az volt, hogy azért légből kapott ezt a filmet propagandának nevezni, mert a gyurcsányozás tekintetében ez a szint már felesleges volna. Ennek cáfolatára hoztam néhány példát, például azt, hogy az előválasztás eredményei után már órákkal le voltak gyártva a képek az összes nyertesről, hogy "Gyurcsány embere" (ami ugye kizárólag a DK-sok tekintetében igaz, róluk viszont nem teljesen világos, hogy miért kell erre felhívni a figyelmet), tehát ez arra volna bizonyíték, hogy a kormánypropaganda számára nincs olyan eszköz és erőfeszítés, amely túlzás lenne, beleértve egy 800 milliós játékfilm legyártását.

Szóval ehhez nem sok köze van annak, amit kérdezel tőlem, de a tisztesség kedvéért: szerintem az, hogy valaki egy politikai szövetségbe összeáll valakivel, még nem hozza magával, hogy az "ő embere", pláne, hogy ez szintén egy egyáltalán nem felrajzolható alá-fölérendeltségi viszonyt feltételez.

arthurthedent 2021.10.11. 12:47:19

@Kivlov: "Kérdés: akkor az újra támadó balliba kommancsok mennyit lophattak???"

Gyurcsány a beszédében azt mondja, hogy "elk.rtuk", ezzel azt az érzést kelti az emberben, hogy a jó szándék, a becsület megvolt, csak valahogy nem sikerült. Amikor Bajnai a libásokat kiforgatta a vagyonukból, amikor hatalmas pénzeket nyúlt le tőlük azt mondta védekezésképpen, hogy "nem értettünk hozzá".

Én legalábbis úgy látom, hogy az mszp elrontott dolgokat, ha, éppen úgy, ahogy a betörő elrontja az ajtózárat meg a lakatot. Nem olyan naív fogalmatlan emberek, sokkal inkább arról van szó, hogy a korlátlan szabadrablás és fosztogatás miatt ment tönkre az ország. Lehet, hogy a fidesz lop, de akkor az mszp harctéri fosztogatást rendezett, tíz ellopott forintra csináltak tízezer forint kárt. Na ezért hagytak egy romhalmazt maguk után.

arthurthedent 2021.10.11. 12:52:24

@danialves: "az, hogy valaki egy politikai szövetségbe összeáll valakivel, még nem hozza magával, hogy az "ő embere","

Vicces. Szóval azt mondod, hogy mivel nincs alá és fölérendeltségi viszony, ezért nem mondhatja, hogy az "ő embere". És ha azt mondom, hogy a sameszom, haverom, barátom, fiam, feleségem, apám, unokám, nagyfaterom, akkor az alá és fölérendeltségi viszonyt feltételez?

Amúgy vicces, hogy az egyik oldal tíz éve n@cizik, fasisztázik, diktátorozik, patásozik, o1g és minden, a másik oldaltól viszont sérelmezed, hogy azt mondja "az ő embere". Azért én itt vélek némi kettős mércét...

arthurthedent 2021.10.11. 12:55:54

@danialves: "azért légből kapott ezt a filmet propagandának nevezni"

Tíz éve minden, amit a kormány mond "propaganda" meg "göbbelszi" meg "agymosás". Amit az ellenzék mond, az soha nem propaganda, az soha nem göbbelszi, az soha nem agymosás. Én próbálnék egy kicsit kiegyensúlyozottabban ítélni. Ha a zorbánt diktátorozzátok egy évtizeden keresztül, akkor nem kellene meglepődni azon, hogy néha a fagyi egy picit azért visszanyal.

MEDVE1978 2021.10.11. 13:08:34

Politikailag ez egy egész egyértelmű dolog. A FIDESZ jól beazonosítható kampányüzenete 2022-re az, hogy minden ellenzéki az újra viszonylag erőssé váló Gyurcsány Ferenc köpönyegéből bújt elő és ő mozgatja a szálakat. Ehhez a valóságnak az a szelete segíti hozzá a FIDESZ-t, hogy a DK ma már a legerősebb ellenzéki párt, Gyurcsány felesége megnyerte az előválasztások első fordulóját, lehet, hogy ő lesz a közös ellenzéki jelölt. Így tehát egyértelmű, hogy a kampány szervezhető Gyurcsány köré. Azonban Gy.F nyilvánvalóan nem ma volt hatalmon, hanem 13 (?) éve mondott le. Ez nem tegnap volt, így van, akinek kevesebbet mond az egész. Ezért kellenek a GYurcsány show beszólások, ahol átveszik, hogy Gyurcsány miért gonosz. (szemkilövetés, vizitdíj stb.) ezek pár hete voltak, de szerintem majd még adagolják őket az előválasztások végével. És ugyanezt a szerepet tölti be az Elkúrtuk is, játékos formában.

Hogy ettől lehet-e jó film? Itt a kérdés az, hogy a mi a jó.

Sikeres? Szerintem egyértelműen lehet sikeres, mert a kezdeti kampány (Kálomista handabandája a letiltják a mozik ügyben + az eköré felépített médiahacacáré) beindíthat egyfajta jobboldali "csak azért is megnézem" akciót.

A közönség számára szórakoztató? A közönség arra affinitással rendelkező része szerintem szórakoztatónak fogja találni (még ha bűn rossz is más szempontból), hiszen igényét elégíti ki (emlékezhet a gonosz szemkövető Gyurcsányra és megerősíti döntésében, hogy FIDESZ-kére kell szavaznia).

Művészi tartalommal / jó színészi alkotásokkal bírhat? Szerintem mindenképpen bírhat, miért ne? Jó, persze nem Stanley Kubrick minőségű rendezést és Jack Nicholson / Julia Roberts szintű játékot kell elvárni, de miért ne lehetne korrektül eljátszani a megírt (nyilván nem a valódi) karaktert.

Tehát véleményem szerint ez valóban lehet jó propagandafilm, ahogy van jó krimi, vígjáték, reklám vagy pornófilm is. A kontextusa miatt ugyanekkor ez mindig propagandafilm lesz és soha nem lesz mondjuk játékfilm. A propagandát is lehet jól vagy rosszul csinálni, az MSZMP-nek és a KISZ-nek is volt 1989 előtt külön erre specializálódott Agitációs és Propaganda Osztálya.

Ha mondjuk megnéz valaki egy fókuszcsoport videót, ott Ádám, a narrátor mindig külön figyel az "egyéb" tényezőkre (hang, kép stb. is, a tartalom mellett).

Az is igaz természetesen, hogy olyan ember, aki nem akar rögtön politikai hovatartozás szerinti cimkét kapni, ne feltétlenül mondjon kritikát ettől a filmtől, mert a téma annyira aktuálpolitika, hogy egyből a véleménye szerint fogják besorolni.

MEDVE1978 2021.10.11. 13:13:24

@arthurthedent: Nézd meg a német jelzőlámpa koalíciós tárgyalásokat. Ott szövetségre készül lépni a szocdem (SPD), a jobboldali liberális (FDP) és a társadalompolitikájában szélsőbal zöld párt (Grüne). Egyk sem a másik "embere", rohadtul különböző helyen állnak attól még, hogy koalíciós kormányt akarnak alkotni.

MEDVE1978 2021.10.11. 13:19:53

@arthurthedent: A propagandához negatív jelentéstartalmat társítanak sokan. Persze, hogy az ellenzék is csinál propagandát, miért ne tenné.

A propagandából is van jó minőségű és rossz minőségű. A Gyurcsánycirkuszos youtube propagandasorozat például szerintem egy viszonylag jó dolog. Kicsit szubtilis, próbál szellemes lenni, viszont benne van mondanivaló 100%-ban.

Ellenben a dugó Budapesten FIDESZ-es propagandakiadvány fogatlan Józsibáról és építőmunkás gyerekekről nekem nem jött be, pedig sokat szívtam a dugók miatt. Itt viszont telitalálat volt Karácsonyék videója, ami csak annyit mondott, hogy unja a dugót? Orbán tehet róla és erre beúszott Orbán kövér feje 3 példányban vörössel a képre. Ez nekem teljesen váratlan volt, mert ugye a Karácsonyt az ember viszonylag disztingváltnak, udvariasnak vagy akár balfasznak látta a médiában, viszont ez a "te édesanyádat" típusú visszavágás szerintem nagyon ült.

gigabursch 2021.10.11. 13:25:17

@danialves:
Miért van az az érzésem, hogy csak te érted (pont úgy, ahogy akaros) a saját cikkedet?

Ebben az esetben ugyanis fennáll a hibás kommunikáció vélelme.

Egyébiránt
Van értelme a filmről cikket írni.
A filmről.
Még kritikát is.
A filmről.

Viszont ennek az értelmetlen prejudikációnak az égvilágon semmi értelme nincs.

Arról nem is beszélve, hogy hány és hány olyan film született már meg, ami a maga módján mind propagandista.

Viszont:
Nem tudok elmenni amellett a tény mellett, hogy Ti írtátok még 2019-ben az alábbiakat:
"Az OffScreen lényegét az adja, hogy saját szórakoztatásunkra hoztuk létre - nem világot megváltani, vagy híressé válni szeretnénk, csupán megpróbáljuk kiírni magunkból azokat a kulturális élményeket, amelyeket naponta keresünk és amik gyakran érnek minket."

( offscreen.blog.hu/2019/07/15/indul_az_offscreen_vagyis_az_n_1_uj_kultblog )

Ezek szerint mégis meg akarjátok váltani a világot?
Segítek: A tagadás nem visz előre.

arthurthedent 2021.10.11. 13:34:23

@MEDVE1978: "Egyk sem a másik "embere","

Persze, én ezt értem és egyet is tudok érteni. Amit én mondtam az az, hogy ez a "gyurcsány embere" szerintem még simán belefér a kultúrált kampányolásba miközben igen sok dolog, amit az ellenzék csinál évek óta szerintem nem fér bele.

Mondok egy példát: annó orbán azt mondta, hogy X-el több adófizető van magyarországon. Mire az indexen lejött a nagy cím, hogy "orbán hazudott már megint" merthogy ugye nincs is X-el több adófizető. A cikkből kiderült, hogy az index azokat is adófizetőnek nevezte, akik már vagy 10 éve nem fizettek egy fillér adót sem, hiszen JOGILAG adófizetők voltak, csakhát ugye nem kellett adót fizetniük. Na az ilyen "orbán hazudott" ilyen körmönfont magyarázattal nem fér bele szerintem.

Arra is volt cikk, hogy "orbán hazudott", amikor a munkát végzők számáról beszélt. Az volt a cikkben, hogy "igaz, de ha nem számoljuk a közmunkásokat, akkor csak..." Namost ha megvádolsz valakit azzal, hogy hazudik, akkor nem kezded úgy, hogy "igaz, de"...

Namost ehhez képest a "gyurcsány embere" igencsak laza ügy, simán belefér amúgy is. Amerikában is az a szokás, hogy ha jóban van X politikus Y politikussal, ha kijönnek, akkor azt mondják, hogy "az ő embere". Őt támogatja, ővele ért egyet, vele közösködik, az ő embere... teljesen megszokott kampányduma.

Kivlov 2021.10.11. 14:07:09

@arthurthedent:
Ennyi.
Ezért mondom, hogy hiába szajkózza a zellenzék, hogy "ov lop."
Mégis van pénz mindenre. Sőt. Mindenre is...

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2021.10.11. 14:12:14

@arthurthedent: "És ha azt mondom, hogy a sameszom, haverom, barátom, fiam, feleségem, apám, unokám, nagyfaterom, akkor az alá és fölérendeltségi viszonyt feltételez?"
Nem, de az, hogy az én "emberem", az igen. ;) Remélem, tudtam segíteni a legújabb lényeglátó és abszolút kontextusában tárgyalt kérdésed kapcsán, azt most inkább hagyjuk is figyelmen kívül, hogy eleve azt nem sikerült megugrani, hogy amit beidéztél, az egy összetett mondat lett volna, miszerint SEM az asszociációt, SEM az alá-fölérendeltségi viszonyt nem érzem erős lábakon állni.

"Amúgy vicces, hogy az egyik oldal tíz éve n@cizik, fasisztázik, diktátorozik, patásozik, o1g és minden, a másik oldaltól viszont sérelmezed, hogy azt mondja "az ő embere". Azért én itt vélek némi kettős mércét..."
Én nem látok itt semmi kettős mércét, ebben a dologban azt ítélem el, hogy az egy hazugság, hogy "az ő embere" lenne bárki is, az viszont a whataboutismből meg a következő kommentedben előadott szalmabábozásból bebizonyosodott, hogy te is egy kis mellébeszélő, propagandista szalonnáci vagy, szóval pl téged nyugodtan lehet annak nevezni. ;)
Egyébként ha esetleg nem ragadtad volna ki eleve ezt a mondatot a szövegkörnyezetéből (vagy legalább felfogtad volna, amikor elmagyaráztam), akkor hamar rájöhettél volna, hogy én ezt egyáltalán nem "sérelmezésként" hoztam fel, itt számomra az egyetlen sérelem maximum abban van, hogy erre többek között az én adómból költünk. A saját pénzéből felőlem mindenki olyan hazug kampányüzenetet tol, ami a csövön kifér.

Na de várom a következő próbálkozásodat. ;)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2021.10.11. 14:17:49

@gigabursch: "Miért van az az érzésem, hogy csak te érted (pont úgy, ahogy akaros) a saját cikkedet?"

Nem tudom, lehet, hogy azért, mert egy arrogáns faszkalap vagy, aki viszont történetesen pontosan ezt csinálja? :D
És azt sem érted, hogy attól, hogy még ötször beböfögöd ugyanazt az ellenkezést, még mindig fennáll az az apró probléma, hogy kettőnk közül te vagy az, aki engem a saját gondolataimból próbál kioktatni, és meg sem fordul a fejében, hogy esetleg ő volt az, aki némi prejudikációval indult itt neki a dolgoknak, mert ellenkező esetben megkérdezné, hogy "ugyan akkor mégis miről szólhat ez a pár száz szavas szövegtörzs, amit szerinted nem sikerült felfognom?", de nem, ő nyomja izomból, hogy csak azért is ő tudja jobban. ;)

"Ezek szerint mégis meg akarjátok váltani a világot?
Segítek: A tagadás nem visz előre."
Nem tudom, ha Messiás-komplexusom lenne, akkor pl sokkal inkább állna az életem abból, hogy random cikkek alatt próbálom kioktatni a szerzőket a saját gondolataikból. De abban igazad van, hogy a tagadás nem visz előre, csak akkor nem tudom, miért csinálod és miért nekem akarsz segíteni. ;)

arthurthedent 2021.10.11. 14:28:34

@danialves: "propagandista szalonnáci vagy"

Ah, szóval naci lettem. Értem. Akkor jó.

arthurthedent 2021.10.11. 14:31:50

@danialves: A "whataboutism" akkor érvényes vád, amikor bírálsz valakit X dologért és úgy védik, hogy felhoznak egy teljesen független Y vádat valaki más ellen. Én a kettős mérce vádját fogalmaztam meg, nem védtem egyik felet sem, csak jeleztem, hogy ha egy adott országban elfogadhatónak tartod az egyik féltől, hogy folyamatosan előrángassa a nácikártyát, akkor kettős mérce kiakadni azon, hogy "gyurcsány embere".

Ez nem whataboutism, ez nem szalmabáb, én téged bíráltalak kettős mérce miatt.

gigabursch 2021.10.11. 14:35:37

@danialves:
Hmmm... faszkalap...
A másik meg szakonnáci.

Akkor te meg egy tetves riherongy vagy...
Légy boldog.
Csók...
Tartsd meg a blogodat magadnak...

Mert az érvek nálad elfogtak öregem...
Maradtál volna a filmek kritikáinál. Azt szívesen olvastam. Még annó a smokingon...

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2021.10.11. 14:52:22

@arthurthedent: Majdnem eltaláltad, de a whataboutism alapvetően pontosan az a bezzegezés, amit te "kettős mérce"-ként aposztrofálsz - de ugye ami az igazán kínos, hogy a kis kötözködéseddel egyébként sem arról győzöl meg, hogy nem az a rosszhiszemű politikai agitpropos vagy, ami már messzire bűzlik rólad. ;)

Kezdve mondjuk azzal, hogy másodszorra sem értetted meg, hogy én nem azon vagyok fennakadva, hogy "a gyurcsány emberének" lett valaki nevezve, én ezt felhoztam példaként arra, hogy gyurcsányozós hergelésben nincs plafon, ezen a szóösszetételen egyes egyedül te voltál, aki fennakadt. És akkor még egyszer leírom, hátha felfogod, hogy egyáltalán nem szükséges engem kettős mércéért bírálni, egyrészt mert te messze nem vagy azon az erkölcsi magaslaton, másrészt mert felőlem bárki nevezhet bárkit bárminek, amíg ezt nem az én adómból csinálja.

@gigabursch: Bogaram, milyen érvek? :D Idejöttél engem minősítgetni, nyolcszor leírtad érvek nélkül azt, hogy te jobban tudod, és az a dolog iróniája, hogy darabjaira tudnék szedni bármit, amit te leírsz, csak ugye odáig nem jutottunk el, hogy te egyáltalán kíváncsi legyél arra, hogy akkor mégis mit nem értettél a cikkben. (De ezt is negyedszerre írom le.)
De semmi sem mutatja jobban az arroganciádat, mint ez az asztalcsapkodás és kényszeredett bizalmaskodás, amit itt levágtál, mintha én bármivel tartoznék neked, csak mert az interneten lekattintottál valamit, amit írtam...
Én kurvára leszarom, hogy szerinted mi vagyok, hogy olvasol-e, szökőévente írok már cikkeket és az sem érdekel, ha 20 ember olvassa, szóval én köszönöm szépen, boldog vagyok anélkül is, ha éppen tőled nem kapok buksisimit.

horrorpornó bábszínház 2021.10.11. 15:35:22

Médiumok a halottlátók.
Amiről te írsz, azok médiák.
Tanuld meg legalább alapfokon az anyanyelvedet.
És annak helyesírását is érdemes lenne, mert azzal is hadilábon állsz.

Ami meg az Indexet illeti: de, változott. Szerencsére.
Előnyére. Jóval elfogulatlanabb és kiegyensúlyozottabb, mint 2020 nyaráig volt.

horrorpornó bábszínház 2021.10.11. 15:42:35

@Etniez:
Te már láttad?
Ha nem, akkor honnan lehet tudni, hogy szar?
Merthogy Kálomista csinált egészen jó filmeket is az elmúlt kb. 25 évben, amióta filmezik.
Persze csinált szarokat is, az tény.

horrorpornó bábszínház 2021.10.11. 15:58:40

@arthurthedent:
Igazad van. Élessel kellett volna lőni a csürhét, nem gumilövedékkel.
Mert ezt érdemelték volna.

Ami Orbánt illeti: egy diktátort csak diktátorozni lehet. Téged meg csak Fidesz-seggnyalózni, mert te meg az vagy.

@Kivlov:
Seggfejkém, akkor még nem volt évi sokmilliárd eurós EU-támogatás, most meg van.
Ezt lopják el az olyan agyatlan fidesztálibok zsebéből is, mint te, és a maradékból osztogatnak. Meg abból, hogy 10 év alatt 35%-ot rontottak a forint árfolyamán.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2021.10.11. 16:33:07

@horrorpornó bábszínház: Mondjuk itt nem anyanyelvet kéne tanulni, hanem neked egy kis latint, hogy pontosan honnan is származik ez a szó és miért így képezzük. ;)

ArriMédesz 2021.10.11. 18:42:48

a helyzet változatlan, a filmkritikát csak ugató pukkancs kis danika magas lóról osztja az észt a blogjában vagy a bejegyzéseiben aztán mikor az orrát a szarába verik, kitiltja a kommentelőket...

Az Elkxrtuk lényege ugyanis éppen az, hogy úgy legyen propagandafilm, hogy nem tűnik annak:"---mint rengeteg politikai témájú film, ideértve a balliberális propagandafilmeket. nem minden pártpolitika

i, és kizárólag a politika szemüvegén keresztül engedi láttatni"

hazugság, igazolatlan állítás"

Már előre borítékolható, hogy akárhogyan is fest majd a végeredmény, a filmkritikát csak messziről ugató ellenzéki médiumok (a 444-gyel az élen)

danialvesnél nem rosszabbak

. És persze meg lehet írni a józan-centrista véleményt arról, hogy vajon thrillerként a külföldi darabok újabb erőtlen majmolását kaptuk-e, de ez senkit sem fog érdekelni,"

újabb igazolatlan állítás, manipuláció

. Nagyjából annyira értelme van művészi értékét taglalni, mint egy reklám vagy egy pornófilm esetében: persze egy reklámfilmről is lehet vitatkozni, hogy jobban vagy rosszabbul sikerült, de egyáltalán nem abban a térben, ahol egy Dűne vagy akár egy Nincs idő meghalni színvonalát, művészetét értékeljük"

muhaha mekkora baromság, dűnét nincs idő meghalnit mint művészi értékű pornóval vagy reklámfilmmel párhuzamba állítani mint teljesen más kategóriát. de amúgy is hülyeség, ha legdurvább náci propagandafilm is elemezhető művészi szempontból

pukkancs kis idióták pattognak, már csak kis derűs levente hiányzik meg a pókembersegg de annak legalább van humora szarnialvessel meg a derűsfasszal ellentétben

horrorpornó bábszínház 2021.10.11. 18:50:14

@danialves:
Mondjuk mégis neked kéne magyar nyelvészetet, akkor ugyanis tudnád, a magyar magasról szarik rá, hogy honnan származik a szó, és mi a többes száma azon a nyelven (vagy akár a közvetítőnyelven, mert ezt ugye nem is közvetlenül a latinból vette át a magyar ebben a jelentésében).
Ráadásul a magyarban csak 1 többesjel van: a -k.
Nincs másik.
És nem használja a magyar egyik más nyelv többesét sem.
Sajnálatos, mi?

Másrészt a magyar nem képez többes számú előtagokkal összetett szavakat. Média előtaggal viszont képez.

Szar dolog, ha kicsit faragnak a nagy arcodból, mi?

Mondtam már, hogy meg kellene tanulni az anyanyelvedet legalább alapfokon. Most még láthatóan nincs meg.

(De gondolom, a fólia szót sem használod, hanem azt mondod: fólium, többesben fóliumok. Mert az a kurva latin, ugye, amit valószínűleg nem is ugatsz, de olyan jól hangzik. Kár, hogy ilyet, amiket te, azok szoktak hangoztatni, akik a latinhoz és a magyarhoz IS hülyék.)

Szulamith 2021.10.11. 18:54:13

Az utókor véleménye a fontos, és nem napi hangulat. Dicséretére legyen mondva le tudott mondani a hatalomról. Ez kevés vezetőnek sikerül.

Quadanium 2021.10.11. 20:06:53

Gyurcsány szavait idézni féltek-e?
Gyurcsány hazugságait ismételni féltek-e?
Gyurcsány szemét kilőni a plakáton féltek-e?

tiltsál ki te gyökér 2021.10.11. 20:14:20

@danialves: "minden egyes YouTube-videó előtt ezt látom, minden egyes ellenzéki képviselőjelölte"
Én minden egyes yt videó előtt Karigerit látom, hogy legyőzi a patást.

Szerintem nem mondtam, hogy nem politikáról szólna. Azt mondtam, hogy ezzel az erővel a Schindler listája is politikáról szól. Vagy a sorstalanság.
Pontosan tudod, hogy mi a mondanivalója már a legelején.
Meg kb. egymillió film ami az elfogadásról, meg a bigott konzervatívok liberális demokrata átneveléséről.

"Pontosan, ez a film viszont nem őszinte, mert egy kampányüzenetet próbál meg játékfilmes köntösbe csomagolni, és ezt nem vállalja fel."
Ahhoz előbb meg kéne nézni, hogy tudjad, hogy milyen kampányüzenetet nyom, nem? És hogy mit vállal fel, vagy mit nem?
Már bocs, az arab tizenéves menekült kalandjai az unióban c. film (nem tudom az igazi címét) sokkal inkább kampányüzenet.
Szerintem nem az a kampány, hogy Fletó elkúrta. Tudjuk.

"amúgy valahol tisztelem, amikor valaki már a névválasztással is felvállalja, hogy kizárólag feszültséget kelteni jár az internetre :D"
Nem. Azért ez a név, mert kitiltott a gyökér, aztán még ezzel hozzászóltam egyszer.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2021.10.11. 21:06:04

@ArriMédesz: Mondjuk azért elég kemény ez a vízfolyásszerű hazugozás úgy, hogy konkrétan az első mondatod egy hazugság. :D
De abban igazad van, hogy pukkancs idióták pattognak, ahogy látom, lassan az egész frusztrált agitprop-csőcselék felsorakozik, annak ellenére, hogy a leírtakból nagyjából annyit sikerült felfogniuk, hogy "Gyurcsány"

@horrorpornó bábszínház: Az a baj, hogy ez az egész kioktatásod ott megy még mindig félre, hogy kurvamindegy, hogy a magyar hogyan képezi a többesszámot, itt a konkrét szavak megfeleltetéséről beszélünk. Nem azért nem használom, hogy "médiák", mert idegenül akarom képezni a többesszámot, hanem mert a szó eleve egy olyan fogalmat jelöl, aminek értelmetlen a többesszáma, pont ugyanúgy, ahogyan a "sajtók" is értelmetlen, és nem azért, mert nálam az "ó" már a többesszámot jelöli...
Arról persze lehetne vitatkozni, hogy a magyarban ez abszolút meghonosulhat (mint számos más, egyébként nyelvtanilag helytelen kifejezés, kezdve a "deviszont"-tal) - mármint lehetne, ha te nem csak egy hisztérikus, pöffeszkedő seggfej lennél, aki történetesen a nyelvtanon okoskodásból szerzi a napi betevő önbecsülését.

@tiltsál ki te gyökér:
"Én minden egyes yt videó előtt Karigerit látom, hogy legyőzi a patást."
És ebből kifolyólag nem képzelhető el, hogy ez a film propaganda? Nagyon akartál írni valamit, aminek látszólag köze van a témához, csak nem sikerült. :D
"Szerintem nem mondtam, hogy nem politikáról szólna."
Szerintem meg eleve nem beszéltünk arról, hogy a politikáról szól-e, arról beszéltünk, hogy propaganda-e, csak mivel ez ellen valójában nem tudsz mivel érvelni, hevesen próbálod összemosni más filmekkel. És azon kritériumok mentén, amik szerint én propagandának tartom (amit a poszton túl már leírtam neked még egyszer, ha nem bánod, most nem tenném meg harmadszorra), egyáltalán nem tartom ugyanannak a kategóriának, mint a felsoroltak.
"Ahhoz előbb meg kéne nézni, hogy tudjad, hogy milyen kampányüzenetet nyom, nem? És hogy mit vállal fel, vagy mit nem?"
Nem kell, mert ha elolvasod és megérted a cikket (tudom, döbbenet, hogy ilyen dolgokra kéne vetemedned, mielőtt idejössz észt osztani), direkt azzal kezdem, hogy már az egész marketingkampány és maga a producer is ebbe a szerepkörbe pozícionálja egy hónappal a premier előtt.
"Nem. Azért ez a név, mert kitiltott a gyökér, aztán még ezzel hozzászóltam egyszer."
Hát igen, nekem mindig is szimpatikus embernek tűntek azok, akikben egy internetes ban akkora feszültséget okoz, hogy direkt regisztrálnak még egy nicket, hogy az övék legyen az utolsó szó, majd ezt a sérelmet azóta is fennen hordozzák névválasztásukban. Óvónéninek elmondtad már, hogy téged valahol, valamikor bántott egy csúnya blogger? :(

tiltsál ki te gyökér 2021.10.11. 21:22:06

@danialves:
""Én minden egyes yt videó előtt Karigerit látom, hogy legyőzi a patást."
És ebből kifolyólag nem képzelhető el, hogy ez a film propaganda? Nagyon akartál írni valamit, aminek látszólag köze van a témához, csak nem sikerült. :D"
Arra válaszoltam, hogy te mit látsz a youtubon mindig. Nem én hoztam fel, hanem te. Ha nem a témába vág, akkor ne nálam reklamálj.

"Szerintem nem mondtam, hogy nem politikáról szólna."
Szerintem meg eleve nem beszéltünk arról, hogy a politikáról szól-e,"
Hát ezt nem te írtad? "szóval még ő sem próbál úgy csinálni, mintha ez nem a politikáról szólna. Azért kell bátorság egy ekkora bullshitre rápróbálni. :D"
Két dolog lehetséges. Fogalmad sincsen, hogy mit írtál két órája, vagy annyira szarul írsz, hogy nem értem. Nem nekem szántad, hogy ekkora bullshitre rápróbáltam?

"arról beszéltünk, hogy propaganda-e, csak mivel ez ellen valójában nem tudsz mivel érvelni, hevesen próbálod összemosni más filmekkel."
Mivel egyikünk sem látta, így nyilvánvalóan nincs értelme érvelni se pro, se kontra. A te érvelésed is annyiból áll, hogy szerinted az.

"És azon kritériumok mentén, amik szerint én propagandának tartom (amit a poszton túl már leírtam neked még egyszer, ha nem bánod, most nem tenném meg harmadszorra), egyáltalán nem tartom ugyanannak a kategóriának, mint a felsoroltak."
Én meg erre írtam, hogy ezzel az erővel a filmek felére rá lehet húzni, hogy propagandafilm.

"Ahhoz előbb meg kéne nézni, hogy tudjad, hogy milyen kampányüzenetet nyom, nem? És hogy mit vállal fel, vagy mit nem?"
"Nem kell, mert ha elolvasod és megérted a cikket (tudom, döbbenet, hogy ilyen dolgokra kéne vetemedned, mielőtt idejössz észt osztani), direkt azzal kezdem, hogy már az egész marketingkampány és maga a producer is ebbe a szerepkörbe pozícionálja egy hónappal a premier előtt."

"Hát igen, nekem mindig is szimpatikus embernek tűntek azok, akikben egy internetes ban akkora feszültséget okoz, hogy direkt regisztrálnak még egy nicket, hogy az övék legyen az utolsó szó, majd ezt a sérelmet azóta is fennen hordozzák névválasztásukban. Óvónéninek elmondtad már, hogy téged valahol, valamikor bántott egy csúnya blogger? :("
Nem, csak elmondtam a véleményemet, és mivel az eredeti nevemmel továbbra sem tudok ott kommentelni, maradtam ennél. Persze olyan is van, hogy az ember rászánja azt a hat másodpercet, regel egy új nicket, elküldi az anyjába a nagyarcú bloggert, aztán otthagyja a blogot mint a szart.
Na, én is ezt teszem veled, egy korlátozott íráskészséggel megáldott nagyarcú gyökérnek tartalak, leszarom a blogod, te meg azt, hogy olvassák-e, szóval én megyek, te meg nem fogsz sírni utánam.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2021.10.11. 21:53:50

@tiltsál ki te gyökér: "Arra válaszoltam, hogy te mit látsz a youtubon mindig. Nem én hoztam fel, hanem te."
Hú, látom nálad is beütött az aranyhal-memória, amint pontról pontra szét lett szedve a gondolatmeneted, de akkor segítek egy kicsit:
- én azt állítom, hogy az Elkxrtuk egy propagandafilm
- szerinted ez az állítás nem állja meg a helyét, mert miért kéne még ilyen formában is hergelni Gyurcsány ellen?
- több példán keresztül felhívom a figyelmedet arra, hogy nem igazán látok mértéket a Gyurcsány elleni hergelésben, ld. pl. szinte az összes YT hirdetési hely felvásárlása
- erre te jössz azzal, hogy te mit látsz YouTube-on
Érzel-e némi megbicsaklást itt az üzenetek egymásra reflektálásának folyamatában? ;)

"Két dolog lehetséges. Fogalmad sincsen, hogy mit írtál két órája, vagy annyira szarul írsz, hogy nem értem."
Azért a fenti után erősen vicces ez a "fogalmad sincs, mit írtál", de akkor felkínálom a harmadik opciót: annyira segghülye vagy, hogy képtelen vagy felfogni már egy ilyen egyszerű gondolatot is (természetesen itt valójában a negyedik opcióról van szó, hogy egy béna agitpropos vagy, aki igyekszik mindenáron terelni, ha már egy értelmes álláspontot nem tud felépíteni, de mivel közületek ezt senki nem vállalja fel, szeretlek megalázni titeket azzal, hogy csak simán fogyatékosnak nézlek titeket.)
Úgyhogy akkor segítek felfrissíteni itt is a gondolatmenetet:
- te is beleállsz abba mentőövbe, hogy de hát ez lehet egy sima film, ami alig bír politikai felhangokkal
- én erre felhívom a figyelmedet, hogy itt eleve nem a film milyenségéről beszélünk (ergo ezért is teljesen hatástalan nyolcvanadjára is arra a síkra terelni ezt, hogy látatlanban beszélünk róla), hanem hogy már most elég egyértelműen egy politikai viszonyrendszerbe próbálják beleszuszakolni (megjegyzem, ez is kiderül a posztból, ha valaki elolvassa és megérti) - tehát még egyszer, nem a film TARTALMÁRÓL beszélünk, hanem amilyen SZEREPKÖRBE elhelyezik, már előre, tudatosan

"Mivel egyikünk sem látta, így nyilvánvalóan nincs értelme érvelni se pro, se kontra. A te érvelésed is annyiból áll, hogy szerinted az."
Tehát erről igenis van értelme beszélni, ld fent, és az érvelésem nem ennyiből áll, csak ugye nem igazán fogod fel az érvelésemet.

"Én meg erre írtam, hogy ezzel az erővel a filmek felére rá lehet húzni, hogy propagandafilm."
Igen, és még egyszer, ezt teljesen hibásan teszed, mert az általad felsorolt filmek egyáltalán nem felelnek meg az általam felsorolt kritériumoknak.

"Nem, csak elmondtam a véleményemet, és mivel az eredeti nevemmel továbbra sem tudok ott kommentelni, maradtam ennél. Persze olyan is van, hogy az ember rászánja azt a hat másodpercet, regel egy új nicket, elküldi az anyjába a nagyarcú bloggert, aztán otthagyja a blogot mint a szart."
Hát igen, ezekből a mondatokból is abszolút süt, hogy te egyáltalán nem csinálsz hiúsági kérdést abból, hogy mennyire hagyják neked eljátszani az észosztó szerepét egy random internetes felületen, gondolom, ezért is van az, hogy annyira leszarsz, hogy kb a negyedik válaszodban erőlködsz itt nekem. :D
Hogy egy kollégádat idézzem: "a tagadás nem visz előre".

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2021.10.11. 22:01:25

Az milyen szép már, hogy vitya még mindig fosik fecótól!
A "filmet" meg a választások előtt úgyis leadja a tévé.

G.Tibor 2021.10.11. 22:25:40

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Nem fosik. A Fidesznek szüksége van Gyurcsányra, hogy nyerni tudjon.

Dan da Man 2021.10.11. 23:59:37

@miklos_1: Édes Istenem, mekkora arcod van.

"Csak azért nem hordalak le jobban"...

Még mindig nem érted, hogy miért utál MINDENKI a blogoszférában? Nem a véleményeddel van a probléma, és nem is a vehemenciáddal. Ahhoz jogod van. De azzal az arcoskodó stílussal, amit előadsz, mindenkit elmarsz. Tényleg fel kéne keresned egy pszichológust, és nem gumiszobát rendezni minden blogból (ahonnan még nem vagy kitiltva.)

Dan da Man 2021.10.12. 00:11:51

@horrorpornó bábszínház: Még szerencse, hogy te ekkora turbómagyar vagy, főleg nyelvtani kérdésekben.

Más kérdés, hogy nincs igazad, és hogy alapvető nyelvtannal sem vagy tisztában, de úgy adod elő, mintha minimum te írtad volna a Magyar helyesírás szabályait.

Tiszta Brendel vagy. Ami felveti a kérdést...

Dan da Man 2021.10.12. 00:15:14

@gigabursch: Így kell csúf vereség után hatalmas arccal távozni.

Objektíven szemlélve, egy kurva szót nem értettél abból, amit mondtak, csak a saját igazadat hajtogattad. A szövegértésed láthatón nulla. Felmosták veled a padlót. De azért te csak visszarúgsz még egyet az ajtóból. És komolyan fenyegetsz, hogy nem jössz többet ide.

Elmorzsolok egy könnycseppet.

Máshol nem tudnál ugyanígy megsértődni?

Dan da Man 2021.10.12. 00:17:15

@tiltsál ki te gyökér: Köszönjük. Máshonnan is mehetnél. Kutyának nem hiányoznál. A véleményedet épp elég hülye szajkózza itt és máshol is.

Etniez 2021.10.12. 02:29:44

@tiltsál ki te gyökér: Nem nekem írták meg, hanem a sajtóban nyilatkoztak. Sajnálom, ha az MTV és az Origo nem hozta.

Etniez 2021.10.12. 02:38:59

@danialves: hivatalból vannak iderendelve, nem rendes kommentelők. Ne legyél Don Quijote.

Nekik az a dolguk, hogy egy nyilvánvalóan propaganda filmről bebizonyítsák, hogy nem az, hiszen ki Gyurcsányozna éjjel és nappal.

Kétfarkúék csináltak erről egy videót, mindjárt linkelem.

Etniez 2021.10.12. 02:40:46

@Etniez: www.facebook.com/14792493292/posts/10159697747343293/

A baj az, hogy tényleg ez a Fidesz és ilyenek a szavazóik.

frikazojd · http://kocs.ma 2021.10.12. 09:46:48

pénzen vett nézettség. vótmá.

gigabursch 2021.10.12. 12:20:30

@Dan da Man:
tinyurl.hu/Ej2d/
Felmosták? Mivel? Ahhoz érv is kéne, nem csak fecsegés és mellébeszélés...

@danialves:
Természetesen a Bánk Bán még egy propaganda dráma.
Szerintem először lássuk a filmet, különben úgy jársz, mint Pelikán gátőr.
Mert a te kezedben már ott van az ítélet.
Az nem baj, hogy hülyét csinálsz magadból ...
Sajnálom. Régen még voltak jó blogbejegyzéseid. Már elmúlt...

Nancsibacsi 2021.10.12. 12:34:01

Ha nincs róla értelme kritikát írni, akkor minek írsz róla kritikát, anélkül hogy megnézted volna? Ja várjál, ez nem is kritika, hanem egy sima liberális agonizálás, és ebbe a blogba tudsz posztot kirakni. Ja jó, értem...

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2021.10.12. 12:54:08

@gigabursch: Izé, amúgy nem úgy volt, hogy te nagy dérrel-dúrral sértődötten eltávoztál? :D
Na de akkor már ragadjuk meg ezt a kiváló alkalmat, hogy újra megpróbáljunk a kis fejedbe verni egy-két dolgot, amit az előző 6 körben sem sikerült felfognod:
1. Az írás egyetlen megállapításához sem kell látni a filmet, csak ehhez ugye el kéne olvasni és meg kéne érteni, amit leírtam. (Ó, az irónia...)
2. Abból kiindulva, hogy ez nem sikerült, de te mégis a hatodik sértődött-nagyképű hőzöngést tolod be, ahol megpróbálsz kioktatni engem A SAJÁT CIKKEMBŐL, szerintem masszívan te csinálsz magadból hülyét.
3. Továbbra is magasról leszarom a sajnálkozásodat, nem vagy a haverom, és akármennyire is fáj ez a kis egódnak, a buksisimogatásod sem éltet, egy lófasz, anonim kattintás vagy az erre a cikkre eddig érkezett nettó 6000-ből, szóval hiába vered itt magad a másik 5 haveroddal akár még napokig, még csak ebben az eleve nevetségesen irreleváns virtuális térben sincs semmi jelentőséged.

@Nancsibacsi: "Ja várjál, ez nem is kritika"
Nagyjából a kétéves gyerekeket ilyen nézni, amikor próbálják benyomni a fakockát a kör alakú nyíláson, hogy a második mondatodra legalább már arra rájöttél, hogy mi (nem) az írás műfaja, de még ez sem teljesen képes behatolni a tudatodba. :(

eßemfaßom meg áll 2021.10.12. 13:54:51

@danialves: Na legalább kiderült, hogy a cél a kattintásvadászat :)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2021.10.12. 13:58:50

@eßemfaßom meg áll: Nem tudom, miből, de feltűnt már, hogy nem az olvasás-szövegértés versenyek kitüntetettjei járnak ide :D

gigabursch 2021.10.12. 16:16:06

@danialves:
Ja, bocs...
Te annyira okos vagy, hogy mindent is tudsz előre.
Kicsit nagy az egód. Bár ez nálatok alap.
Bástya et.
Túl korai az ítélet.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2021.10.12. 17:40:12

@gigabursch: Mármint arra gondolsz, hogy pl azt is tudtam előre, hogy miután eddig szám szerint kétszer távoztál teátrálisan, azért csak vissza fogsz jönni pampogni még ki tudja meddig? :)
Persze csak szigorúan a szerénység és a kis ego jegyében teszed ezt, ahogyan eddig is bizonyára ezért voltál itt kioktatni engem a cikkemből, amiből egy szót sem értettél, és bizonyára puszta szerénységből és alázatból nem tudod elengedni, hogy nem arattál elsöprő diadalt az aktuális farokméregetésedben. Azon már azért túltetted magad, hogy nem vagyok sem a haverod, sem a lekötelezetted, csak mert kaptam ajándékba tőled egy kattintást?
Tényleg, gyerekek, néha kapcsoljátok ki kicsit az elektronikát, nézzetek szét a világban, próbáljatok örömöt meg sikereket találni valódi dolgokban, ahelyett, hogy görcsösen rohangáltok itt a faszerdőbe...

gigabursch 2021.10.12. 18:25:31

@danialves:
Nekem pl óriási örömet okoz, hogy nem volt szükségem sem gorombáskodásra, sem leminősítgetésekre annak kapcsán, hogy láthassam, hogyan harcol a démonaival modern korunk Don Quijote-ja.
Mindemellett:
Neked meg azzal sem sikerült elérned semmit, mert az előre mantrázott ömlengésed várható eredménye közelíti a nullát..
Valaha blogger voltál...

Muhammad Balfas 2021.10.12. 20:53:31

@horrorpornó bábszínház:

e-nyelv.hu/2009-06-09/medium-media-mediak/

"A médium egyes számú főnév, magyar többes száma a médiumok, latin–angol többes száma a média.
A rádió médium, a rádió és a televízió médiumok vagy média."

:(

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2021.10.12. 21:40:23

@gigabursch: "Nekem pl óriási örömet okoz, hogy nem volt szükségem sem gorombáskodásra, sem leminősítgetésekre annak kapcsán, hogy láthassam, hogyan harcol a démonaival modern korunk Don Quijote-ja."
Öregem, elég komoly szereptévesztésben vagy, kezdve onnan, hogy a legelső ide beböfögött mondatod már egy minősítgetés volt, én csak segítettem átlépni a játszma kezdeti körein, hogy aztán most előadhasd ezt a meghasonlott színjátékot, ahol te úgy jársz ide végeláthatatlanul arcoskodni, hogy közben halálosan meg vagy sértődve, hogy én téged nem valami altruista jótündérnek tartalak, hogy kioktatsz a saját cikkemből, amit fel sem fogtál. Hát ha valami, akkor ez gigantikus szélmalomharc. :D

"Neked meg azzal sem sikerült elérned semmit, mert az előre mantrázott ömlengésed várható eredménye közelíti a nullát.."
Itt még mindig az az apró probléma merül fel, hogy magadból indulsz ki, én ugyanis baromira nem azon mérem meg magam, hogy mit érek el az internetre kitolt szövegeimmel. Szóval megint lukra futottál, mert nem vártam tőle semmilyen eredményt, negyedszerre is leírom, hogy ez neked legyen akármilyen fájdalmas és akárhány válaszban kapálózol még tovább, pont leszarom azt is, hogy te mit gondolsz róla (főleg, hogy ugye fel sem fogtad). Azt már nem is mondom, hogy ez már csak azért is hatalmas öngól, hogy ha ennyire eredményfókuszúak akarunk lenni, akkor én legalább azt elértem, hogy az írásomon két napja itt visítozik a fél Habony Művek, a te vergődésed viszont még ennyi hullámot sem vert. De azért aranyos, hogy azt gondoltad, majd telesírom a párnámat, mert az Agitprop Trollok Bloggerfelkenő testülete visszavonta a státuszomat. :D (Mert ugye ahhoz, hogy valaki "blogger" legyen, nyilván nem elég egy blogra blogposztokat írni, neked, Őszerénységének személyen kell felszentelnie.)

arthurthedent 2021.10.13. 05:48:30

@danialves: "én nem azon vagyok fennakadva, hogy "a gyurcsány emberének" lett valaki nevezve, én ezt felhoztam példaként arra, hogy gyurcsányozós hergelésben nincs plafon,"

Szóval visszakozol. De persze nem ismernéd el, hogy butaságot beszéltél. Csak éppen azt mondod, hogy nem voltál fennakadva rajta, csak felhoztad példaként, hogy mennyire durva dolog már. :D Ehhhh, már nem vicces az index, ezek a blogok sem, csak ilyen félművelt erőszakos hangemberekkel van tele.

Kivlov 2021.10.13. 08:37:33

@horrorpornó bábszínház:
s*ggfejkém, átlagembert ez totál nem érdekli. Csak az hogy mennyi marad a zsebében és abból hogy tud megélni.
Ismerem a balos mantrát, nyugi:
Ha jól megy az országnak és balos kúrmány van, akkor az a kúrmány érdeme. Ha ugyanekkor rosszul megy, az a külföld miatt van.
Jobbos kúrmány esetén meg fordítva: ha jól megy, az az külföld miatt van, ha rosszul az meg a kúrmány sara. :D

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2021.10.13. 09:23:38

@arthurthedent: Nem visszakozom, hanem elmagyaráztam neked valamit, amit nem fogtál fel, csak ugye szar lenne szembesülni azzal, hogy már a harmadik kommentben iskolázom a fogyatékos (vagyis leginkább annak megjátszott) kis elmédet konkrétan a saját beszélgetésünkről. Szóval ha fontos neked, hogy emberek elismerjék, hogy butaságot beszélnek, akkor van egy rossz hírem és egyben egy apró kognitív disszonanciám számodra. ;)
"csak ilyen félművelt erőszakos hangemberekkel van tele."
Ezt viszont remekül látod, pl te vagy itt sorszám szerint az ötödik vagy a hatodik, bár azért a "félművelt" pont egy "fél"-lel több, mint ami igaz rátok. (Na jó, esetleg a nyelvtannáci kollégának megajánlom.) Bár azzal meg tudnék vitatkozni, hogy viccesnek azért mindig is egy kicsit vicces fog maradni, hogy milyen sipítozás tud kerekedni, amikor besülnek a jól bejáratott paneljeitek.

ArriMédesz 2021.10.13. 14:41:29

pörög ám a kis patkány:))). meg hazugozik közben csak a kommentjeit nézve látható számos tiltás, mások mesélhetnének, a szövegelése is látható. majomugratás ez, jólfejlett. csak kevesen jönnek szopatni:((

Cpt. Flint 2021.10.13. 15:31:41

Hú, nem kell ide Brendel se, a blogger pótolja.
Még ha a cikkben volt is valami szimpatikus vagy értelmes megállapítás, a kommentekkel sikerült lenullázni (sőt...).

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2021.10.13. 16:17:46

@ArriMédesz: Jaj, hát tényleg borzasztó szopatás nekem, hogy 6-7 agitpropos seggarc jár ide hazugpatkányozni 3 napja, felőlem jöhettek még bátran. :D Csak ugye az a szomorú helyzet, hogy ti előbb-utóbb eltakarodtok innen a következő cikk alatt osztani az észt (mint ahogyan a többségetek már fel is adta), és nekem megy tovább az élet, neked meg ugyanúgy ebből fog állni, hogy az interneten patkányozol másokat (amiket pl ebben az esetben már nem is olvas senki a három másik fel-feltűnő haverodon meg rajtam kívül). Ebből azért szerintem elég szépen kirajzolódik, hogy melyikünk az, aki csak szopni jár ide, nem is csodálom, hogy ennyi frusztráció van bennetek.

@Cpt. Flint: Végtelenül sajnálom, hogy nem tudok olyan szimpatikus lenni, mint pl a feletted hazugpatkányozó kolléga. Mondjuk ha olvastad a kommenteket, akkor olvashattad azt is, hogy nem igazán az első számú prioritás a listámon, hogy mindenféle random névtelen emberek szimpátiáját megnyerjem (pláne azokét nem, akik elég egyértelműen a saját mentális önkielégítésüket címezik nekem), szóval köszönjük, de ennek most sok értelme nem volt. ;)

horrorpornó bábszínház 2021.10.13. 17:07:49

@Muhammad Balfas:
A nyestre hivatkozni forrásként épp olyan röhejes, mint a Wikipédiára.
A magyar nyelvet csak ugatók írják.
Bizony, minden sajtótermék média önmagában is. A médium a halottlátó.
Olvasgassál Nádasdyt. Ő legalább nyelvész. Elismert nyelvész.

@danialves:
"te nem csak egy hisztérikus, pöffeszkedő seggfej lennél"
Muhaha, írod ezt te, aki ráadásul még egy ostoba segg is vagy mindemellett, aki csak hülyeségeket bír összehordani.
Ha hülye vagy a témához, nem kéne idegen szavakat használnod.
Márpedig láthatóan hülye vagy a témához, és ezt minden hozzászólásodban és cikkedben fényesen bizonyítod is.

@Dan da Man:
Nem, A magyar helyesírás szabályait (így írják, az A nagy, a h kicsi, mivel a névelő a cím része) semmiképp nem írhattam én, mivel egy csomó tételével nem értek egyet, az új pont olyan, mintha hozzád hasonló írástudatlanok írták volna, akik azokat a szabályokat, amelyeket nem voltak képesek megtanulni, átírták úgy, hogy ahogy ők használták eddig.
Mellesleg nálad biztosan sokkal jobb vagyok nyelvtanból és helyesírásból is, kritikát meg csak attól fogadok el, aki jobb nálam ezen a téren, és te nem ezek közé tartozol.
Ráadásul itt nem helyesírásról beszéltünk, hanem nyelvtanról, amit a hozzád hasonló ostobák kevernek csak. És még ezt is rosszul tudod. Mert buta vagy, mint a segg.

horrorpornó bábszínház 2021.10.13. 17:13:41

@danialves:
Sőt, a blogot sem egy olyan írja.

@Kivlov:
Seggfejkém, ha az átlagember alatt az olyan segghülye fizetett fidesztálibokra gondolsz, mint te vagy, akkor lehet, hogy tényleg nem.
Akinek viszont kicsit több esze van, mint egy molylepkének (te nem ilyen vagy, nyugi), annak leesik az is, hogy ha O1Ggány gazdád, akinek folyton derékig a seggében van a nyelved, nem lopna el ezermilliárdokat, akkor jóval több lehetne az ő zsebében is, és minden más magyaréban is.
Tőled nem várom el, hogy ezt felfogd. Nincs mivel.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2021.10.13. 17:59:52

@horrorpornó bábszínház: Fú, ezek előtt a magasröptű nyelvészeti érvek előtt meghunyászkodom, abszolút meggyőztél széleskörű műveltségedről, és hogy nem csak egy arrogáns elmebeteg vagy, akinek most éppen azt dobta a szerencsekerék, hogy a nyelvészet kapcsán fogja szopkodni a saját faszát. :D

horrorpornó bábszínház 2021.10.13. 18:30:29

@danialves:
Ó, te a saját faszodat szoktad szopkodni?
Gratulálok a hajlékonyságodhoz. A gerinc megléte amúgy sem tűnt valószínűnek az esetedben eddig sem. Csak a nagy arc meg az önteltség, a semmire, mert egy műveletlen kis tuskó vagy egyébként, aki mindenki torkának nekiugrik, aki mást mond, mint amit ő.
Nyomorult kis szerencsétlen vagy te, blogger.

horrorpornó bábszínház 2021.10.13. 18:33:18

@horrorpornó bábszínház:
Ja, és ebben olyanokkal értek egyet itt a blogban, akikkel leginkább semmiben sem szoktunk egyébként.

Szóval annyi érdemed azért van, hogy egy oldalra állítottál homlokegyenest ellentétes nézeteket vallókat.
Rajtad kívül erre talán Brendel Matyi volt eddig képes a magyar internet történetében a floodolásaival.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2021.10.13. 21:20:34

@horrorpornó bábszínház: Hát azért ahhoz képest, hogy még a hivatásos nyelvészeknél is nagyobb nyelvész vagy, az E/2-t még nem igazán sikerült elsajátítani a saját anyanyelvedből, innentől lett csak igazán ciki ez a kis műsorod. ;)
Amúgy tényleg az évszázad meglepetése, hogy a felfuvalkodott virtuális szájkarate-bajnokok mind egy platformra kerültek abban, hogy ők a helikopterek, mert hát ennél erősebb közös nevező a ti kis pöcegödrötökben aligha van.
Ja bocs, leszámítva ezt az elbaszott, ezt az egész farokméregetést egyébként indukáló kisebbségi érzést, hogy a legkomplexebb szöveg, amit életedben alkottál, ezek a tele szájjal seggfejezések, ezért aztán bele kell kötnöd mindenkibe, akinek ettől egy kicsit is többre futja.

ArriMédesz 2021.10.13. 23:43:00

@danialves:

Ebből azért szerintem elég szépen kirajzolódik, hogy melyikünk az, aki csak szopni jár ide"

hogyne, szarmaki, te szorgalmasan etetsz mindenkit, aztán ha "feladja" akkor megveregeted a vállad mert "eltakarodtak", ha meg nem "takarodnak el" hanem beleverik az orrod a szarodba, akkor meg "szopni járnak ide" gondolom nem álltál
sorba mikor az észt osztották...de llátod ostoba kis maki, szorgalmasan ugrálsz a banánért:). hopp majom!

nem bírod megállni hogy ne válaszolj, ja, csak az ellenérvekre nem válaszoltál. bizony, a nem érdemes kritikát írni ostoba böfögés, amit te nagy pofával igyekszel védeni nem véletlen hogy kussban vagy minden érmivel kapcsolatban.
ha reagálsz, magadat égeted, mert nem bírod ki hogy ne a tiéd legyen az utolsó szó, szarnialves

"Az Elkxrtuk lényege ugyanis éppen az, hogy úgy legyen propagandafilm, hogy nem tűnik annak:"---mint rengeteg politikai témájú film, ideértve a balliberális propagandafilmeket. nem minden pártpolitika

i, és kizárólag a politika szemüvegén keresztül engedi láttatni"

hazugság, igazolatlan állítás"

Már előre borítékolható, hogy akárhogyan is fest majd a végeredmény, a filmkritikát csak messziről ugató ellenzéki médiumok (a 444-gyel az élen)

danialvesnél nem rosszabbak

. És persze meg lehet írni a józan-centrista véleményt arról, hogy vajon thrillerként a külföldi darabok újabb erőtlen majmolását kaptuk-e, de ez senkit sem fog érdekelni,"

újabb igazolatlan állítás, manipuláció

. Nagyjából annyira értelme van művészi értékét taglalni, mint egy reklám vagy egy pornófilm esetében: persze egy reklámfilmről is lehet vitatkozni, hogy jobban vagy rosszabbul sikerült, de egyáltalán nem abban a térben, ahol egy Dűne vagy akár egy Nincs idő meghalni színvonalát, művészetét értékeljük"

muhaha mekkora baromság, dűnét nincs idő meghalnit mint művészi értékű pornóval vagy reklámfilmmel párhuzamba állítani mint teljesen más kategóriát. de amúgy is hülyeség, ha legdurvább náci propagandafilm is elemezhető művészi szempontból

van-e érdemi, szarmaki?

ArriMédesz 2021.10.13. 23:45:50

zt az elbaszott, ezt az egész farokméregetést egyébként indukáló kisebbségi érzést,

a kis féreg egész életében ezt nyomatta, szépen projektálja az orrát szarába verő emberekek

hogy a legkomplexebb szöveg, amit életedben alkottál, ezek a tele szájjal seggfejezések, ezért aztán bele kell kötnöd mindenkibe, akinek ettől egy kicsit is többre futja. "

ja, szarul túlírt ócska filmkritikákra meg az ilyen "nincs értelme kritikát írni" jellegű ostoba böffenetekre.

de pörög szorgalmasan, hopp, maki, banán!

ArriMédesz 2021.10.13. 23:47:20

@horrorpornó bábszínház:

anyabaszó szardel matykányt is kigolyózták minden komolyabb helyről, a kappanhangú bucifejű féreg csak itt neten éli ki magát, ennek lájtosabb verziója ez a kis nagyképű pukkancs maki

ArriMédesz 2021.10.13. 23:58:29

@ArriMédesz:

mindkettőben az a közös, hogy minden kiböfögött szarukat körömszakadtukig védik, nem bírják ki hogy ne az övék legyen az utolsó szó, nagyon okosnak képzelik magukat (bár brendelnek van érdemi végzettsége ezzel az itteni makákóval ellentétben meg annak azért érdemi munkája is volt a hülyeségei mellett) és aztán lásd a körkörös hugyoslogika, ha orrukat a szarukba akkor megpróbáljuk a szüntelen feleseléssel addig fárasztani őket amíg meg nem unják, ha meg nem akkor panaszkodunk hogy " mocskos hülye pszichopaták, trollok, hozzám nem méltó alakok szarják tele a kis szemétdombom". tipikus nárcisztikus netféregtempó:)))

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2021.10.14. 10:04:13

@ArriMédesz: Az a baj, hogy a szövegértésed és az IQ-d neked is fordítottan arányos az arcoddal, de nagyon szívesen elmagyarázom akkor még egyszer: én nem élem meg akkora hűdenagy szopatásnak, hogy naponta egy 10 perc erejéig elolvasom a hányásodat és írok rá valamit, főleg, mert ahogyan feladjátok, ez az 10 perc is szép lassan a 0-hoz konvergál. Ebben nincs semmi ön-vállveregetés, csak az a szomorú igazság, hogy ezzel szemben ez a majmozás valószínűleg az életed évek óta és az lesz még egy darabig, nem csoda, hogy nem győzöl ide kisregényeket írni, hogy hogyan vered bele az orromat a saját szaromba, mert különben hogyan igazolnád az ebbe ölt temérdek erőfeszítést? És érted, ezért ez már a legelső kommented legelső mondata, hogy vért hánysz mindenféle képzelt kitiltástól, mert neked életed legnagyobb tragédiája, ha az internet egy tetszőleges apró lyukában megfosztanak ettől az élménytől.
És te sem fogod fel, hogy ebben az a legjobb, hogy még ha lenne is mire érveket írnom (mert olyanoknak nincs mit, akik el sem olvasták és fel sem fogták az általam leírtakat, tehát elő sem tudtak állítani ellenérveket, és csak beböfögik, hogy "hazugság"), akkor sem kell semmit bizonyítanom a hozzád hasonló habzó szájú lófaszjóskáknak. Tényleg, tőled is kérdezem, miért kéne ez meghasson, mi az atyaúristen fog történni, ha nem tartsz a világ legszimpatikusabb emberének? Veszítek 3 karmapontot? Vagy a Faszkalap Trollok Árnyékkormánya kitagad engem az internetről? :D
Ennek az egésznek az lehet legdurvább hatása, hogy amikor megunom, tényleg max kitiltalak innen, érted, hogy az internet egy röhejesen kicsi szeletén (aminek eddig kb a létezéséről nem tudtál) nem pofázhatsz mostantól, és ennek már a puszta gondolatától is úgy görcsbe áll a gyomrod, hogy nem győzöd magad a földhöz verni miatta. Vagy esetleg még kinyomtathatod és bekereteztetheted egy kommentedet, hogy "Anyu, nézd, ma is megmondtam valakinek az interneten!". És valami egészen csodálatos nézni, hogy milyen bagatell dolgokon meddig vagytok képesek erőlködni a nagy önigazolási kényszeretekben, és fel sem fogjátok, hogy magatokból csináltok hülyét már önmagában azzal, hogy ezt művelitek.

ArriMédesz 2021.10.14. 11:02:48

@danialves:

magyarán ugyanazt csinálod amit mondtam, ugrottál a banánra, hopp, hopp, szépen igazolva amit leírtam.
hopp, hopp!

Kivlov 2021.10.14. 13:36:16

@horrorpornó bábszínház:
újra felteszem a kérdést: ha lopnak és amellett jut még mindenre is, akkor ferkóék mennyit lophattak???

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2021.10.15. 17:05:18

@ArriMédesz: Őszintén szólva én már nem tudom követni a logikádat, hogy ezt miből magyarázod meg magadnak, de nekem bőven elég, hogy szükséged van rá, és ehhez képest mégis engem gondolsz a banánra ugró majomnak. :D

ArriMédesz 2021.10.21. 23:25:21

www.delmagyar.hu/kultura/hazai-kultura/porgos-es-izgalmas-politikai-krimi-lett-az-elkxrtuk-8071403/

ez pl. egy jól megírt kritika lett

"Egészen elképesztő módon izgalmas, a feszültséget a teljes film alatt fenntartani képes alkotás lett az Elkxrtuk című film...
egy igencsak elgondolkodtató mozi született egy olyan filmműfajban, amely a fiatalok számára is élvezhető...
Miközben a néző drukkol Bánovits Vivianne és Mózes András által igazán hitelesen alakított fiatal hősöknek, hogy igazukért ki tudjanak állni, hogy ne törje meg az erkölcstelen hatalmi manipuláció az igazságba vetett hitüket, aközben azon veszi észre magát, hogy egy egészen nagy horderejű történetbe csöppent. Az Elkxrtuk esetében ugyanis nemcsak arról van szó, hogy ki kell deríteni a rejtélyt: ki szivárogtatta ki azt a beszédet, amely normális esetben egy kormány bukásához vezetett volna, hanem arról is szó van, hogy meg kell értenie a nézőnek azt a még bonyolultabb történetet, miért maradhatott ilyen mértékű morális csőd után mégis hatalmon a Gyurcsány-kormány...
igazi akciófilmhez illő kameramozgások révén mutatja be az utcán zajló tüntetéseket, és a szívet facsaró rendőri terrort, amelynek kettős célja volt. Egyrészt a tüntetőket kellett az utcáról elzavarni, másrészt olyan mértékben megfélemlíteni a magyar népet, hogy jó időre elmenjen a kedve attól, hogy véleményének utcai tüntetés révén adjon hangot...

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2021.10.22. 11:57:22

@ArriMédesz: Ja, ami kopipészt címmel fut most 25 különböző lapnál? :D

De figyelj, akkor esetleg miért nem mész oda kritikaszakérteni? Mert én pl szívesebben beszélgetnék arról, hogy hogyan lett igazam kb mindenben, amit leírtam (a művházas buszoztatástól a sajtóvisszhangig), és hogy ennek tükrében még annál is cikibb az a nagypofájú hőzöngés, amit itt leműveltetek. ;)

ArriMédesz 2021.10.22. 19:25:55

@danialves:

miben lett igazad?
abban hogy elfogult alkotás lett? azt előre tudta mindenki. ha más kurzus csinálja, vagy a liberális fősodor, akkor meg más irányban lenne elfogult. ahogy a balliberális propaganda nyugaton, vagy akár hazánkban. csak itt nem elsősorban ideológia, hanem pártpolitikai szempontok domináltak. a lényeg ugyanaz.
ettől még lehet róla kritikát írni, akkor is lehetne ha a kurzus kötelezővé tenné minden középiskolásnak.
ahogy a balszarsi propagandáról is lehet. a széljobbosról is. atwood reppencsellenes femimeséjéről is lehetett. a cia által befolyásolt brit miniszterelnökről szóló polanskimeséről is lehetett a dobcsányellenes fideszhű szemszögű filmről is lehet

hülyeséget írtál, ilyen egyszerű. de elismerni nem fogod, nagy pofa, nagy ego, neveletlenség, pukkancs feleselgetés, ez marad neked:)))

nekem meg az hogy megnézzem még egyszer, szeretem színvonalas filmekkel elütni az időm. hát ez nem balos transz, homo, antikeresztény, antiestablishment stb propaganda, hát istenem...

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2021.10.22. 22:14:05

@ArriMédesz: Szegénykém, hatodszorra is kudarcot vallottál azzal, hogy eltaláld, hogy miről szól a cikk. Mondjuk még mindig nem késő pl megkérdezni, és akkor onnantól már nem lesz nehéz összerakni azt sem, hogy miben lett igazam. De aztán az is lehet, hogy előbb-utóbb így is eljutsz a megfejtéshez.

És ahogy mondod, ez jutott ide nekem, a te nagy pofád, nagy egód és a pukkancs feleselgetésed - nyugodj meg, te nem azért nem elsősorban színvonalas filmekkel szereted elütni az időd, mert láthatóan fogalmad sincs arról, milyen egy színvonalas film (meg ha már itt tartunk, arról sem, hogy mi egy színvonalas kritika - ld. még "akciófilmhez illő kameramozgások", beszarok :D ), hanem mert még két hét múltán erre az agitprop vergődésre vagy rágörcsölve. Gondolom, valahol itt jönne valami majmozós-banánozós szókép.

Sebaj, gondolj arra, hogy holnap hány nyugdíjast fogtok felbuszoztatni rá, kicsit talán könnyebben fog menni az önkielégítés. ;)

ArriMédesz 2021.11.06. 23:36:58

@danialves:

ránézek, még mindig nem látom a válaszokat, anyabaszó kis ostobám

Az Elkxrtuk lényege ugyanis éppen az, hogy úgy legyen propagandafilm, hogy nem tűnik annak:"---mint rengeteg politikai témájú film, ideértve a balliberális propagandafilmeket. nem minden pártpolitika

i, és kizárólag a politika szemüvegén keresztül engedi láttatni"

hazugság, igazolatlan állítás"

Már előre borítékolható, hogy akárhogyan is fest majd a végeredmény, a filmkritikát csak messziről ugató ellenzéki médiumok (a 444-gyel az élen)

danialvesnél nem rosszabbak

. És persze meg lehet írni a józan-centrista véleményt arról, hogy vajon thrillerként a külföldi darabok újabb erőtlen majmolását kaptuk-e, de ez senkit sem fog érdekelni,"

újabb igazolatlan állítás, manipuláció

. Nagyjából annyira értelme van művészi értékét taglalni, mint egy reklám vagy egy pornófilm esetében: persze egy reklámfilmről is lehet vitatkozni, hogy jobban vagy rosszabbul sikerült, de egyáltalán nem abban a térben, ahol egy Dűne vagy akár egy Nincs idő meghalni színvonalát, művészetét értékeljük"

muhaha mekkora baromság, dűnét nincs idő meghalnit mint művészi értékű pornóval vagy reklámfilmmel párhuzamba állítani mint teljesen más kategóriát. de amúgy is hülyeség, ha legdurvább náci propagandafilm is elemezhető művészi szempontból

van-e érdemi, szarmaki?
vagy csak a buta feleselgetés, meg a leköpnivaló szar produkciókban asszisztenskedés megy?

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2021.11.07. 17:11:48

@ArriMédesz: Jól látom, hogy most már eljutottunk arra a szintre a hisztidben, hogy 3 hét alatt erre kopipésztre futja? :D Amire én is ugyanazt tudom leírni az ostoba fejednek, hogy először olvasás-szövegértés kurzus, utána esetleg veheted bátorságot arra, hogy engem felkérdezgess - de ugye ez igazából instant felesleges is lesz, hiszen az egész pampogásod okafogyottá válik, amint felfogod a posztot, és nem csak a gazdáid által kiadott feladatot teljesíted. ;)
"vagy csak a buta feleselgetés, meg a leköpnivaló szar produkciókban asszisztenskedés megy?"
Jaj, te kis nyomorult faszkalap, ennyire azért ne verjen agyon a kisebbségi komplexus, hogy nekem még történetesen közöm is van ahhoz, amiben te ugatsz nekem, ráadásul konkrétan olyan szinten, amiről a megafilmes jobbágy csicskák kb egész életük során csak álmodni fognak. :D De az legalább megnyugtat, hogy most már legalább arra kezdesz távolról ráérezni, hogy nekem veled ellentétben alapvetően kicsit komolyabb dolgok körül forog az életem, mint hogy virtuális Batmanként válaszért követelőzzek másoknál az interneten.
De sebaj, a propaganda szutykotok nagy diadalmenetében most már a középiskolásoknak is megszerveztétek a kötelező vetítéseket, szerintem kicsit próbáld ezt a sikert is magadénak érezni. ;)

ArriMédesz 2021.11.08. 11:48:44

hopp, hopp, ugrott a sötét kismajom, fincsi a banán!:))))
(túl keveset buszoztattak, inkább ezt nézzék, mint a saul fia-baromságot, bizony-bizony)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2021.11.08. 17:30:58

@ArriMédesz: Bezony, bezony, már kereken egy hónapja ugrál itt nekem, ahogyan látom. ;) (Amúgy csodálom, hogy a fasiszta filmszakértői készletből csak most került elő a saulfiázás)

ArriMédesz 2021.11.08. 19:22:00

és ugrott erre is...
na megyek keresek egy okosabbat valahol máshol

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2021.11.08. 21:23:24

@ArriMédesz: Hatalmas veszteség lesz, de én lennék a legjobban meglepve, ha komolyan vennéd a saját ígéretedet. :D Hiszen akkor hogyan is jönne össze az önigazolás, hogy valójában én vagyok csicsikáztatva, amiért te egy hónapja önérzeteskedve vered a nyálad egy 3 hete senki más által le nem kattintott cikk alatt, hogy te vagy az okosabb, szebb és szakértőbb is, és különben is mit képzelek, hogy nem méltatlak érdemi válaszra, miközben lassan már nem tudsz mit kitalálni.
De legalább szép utat jártál be, hogy a mindenféle képzelt kitiltásokon hörgéstől azért nálad is eljutottunk odáig, hogy legalább a dac kedvéért megfordult a fejedben, hogy magadtól elhúzz, és máshol éld ki ezeket a kényszereidet, hát hajrá, én szurkolok. ;)

OffScreen

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása